I. Fiatalok Európában konferencia 2010

A Sopianae Ifjúsági Egyesület Magyarország 2011-es Uniós elnökségének jegyében 2010 májusában ifjúsági konferenciát szervezett Fiatalok EUrópában – Civilek a magyar elnökség sikeréért címmel az európai unió iránt érdeklődő fiatalok számára.

Egyesületünk célja volt, hogy elősegítse a fiatalok ismeretanyagának bővítését az Európai Unióval kapcsolatban, elősegítse az uniós, és a csatlakozásra váró országok fiataljai közötti párbeszéd és információcserét.

Egyesületünk a nyilt pályázat során olyan 16 és 21 év közötti Baranya megyei, horvátországi és ausztriai fiatal jelentkezését várta, akik szeretnének jobban megismerkedni az Európai Unió intézményeivel, és az Unió által kinált lehetőségekkel.

A pályázat során a jelentkezők egy rövid adatlap kitöltése mellet ezért 4 rövid Unióval kapcsolatos esszé kérdésre is válaszolniuk kellet a díjmentes részvétel elnyeréséért.
Négynapos konferenciára végül 30 fiatal nyerte el az ingyenes részvételt.

A 4 napos rendezvény szakmai megvalósításban a Europe Direct Baranya Megyei Európai Információs Pont munkatársai voltak a segítségünkre, a külföldi kapcsolatok sikeres felvételében a konferencia két védnöke Dr. Somogyvári Márta az Osztrák Köztársaság pécsi tiszteletbeli főkonzulja, illetve Ljiljana Pancirov a Horvát Köztársaság pécsi főkonzulja volt segítségünkre. A szakmai programok mellet szórakozási lehetőségre is jutott idő, esténként – rossz idő miatt – a HOTEL közösségi terei voltak ebben segítségünkre, ahol a résztvevők egymással, illetve az előadókkal ismerkedhettek, beszélgethettek.